|
Aradon jártunk, 2012.03.23. |
|
|
|
|
A civil szervezésben, februárban létrejött Gyula - Arad baráti találkozó után március 23-án a Városbarátok látogattak Aradra. Érkezéskor a 13 kivégzett aradi vértanú obeliszkjénél emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. A Városbarátok koszorút helyeztek el és fejet hajtottak az aradi magyar Szabadság-szobor és a román forradalmárok diadalíve előtt is a Megbékélés Parkjában. Az aradi képviselők és civilek által szervezett program keretében láthattuk a régi aradi víztornyot. A város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült a patinás erőd jellegű, 25 méter magas épület, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. Utoljára 1927-ben újították fel, jó állapota a mai tulajdonosnak köszönhető. A víztorony ma magántulajdonban van, kitűnő helytörténeti, művészeti kiállításokat láthatnak azok, akik ide eljönnek és hajlandóak sok lépcsőt is megmászni. A torony legfelső szintjén, a valamikori víztartályban színházi kamara előadásokat tartanak – egészen egyedülálló hangulatban. A kulturális program után ebéd, és a kitűnő ménesi borok bemutatója következett, amelyet Bognár Levente aradi alpolgármester mutatott be. A Városbarátok – Gyula városához és az egyesülethez kötődő – 12 kérdéssel hívták vetélkedőre az aradiakat. A legjobb válaszadók közül a szerencsés nyertes egy hétvégét tölthet el Gyula egyik 4 csillagos szállodájában (a Városbarátok a csabai kolbászfesztiválon begyűjtött ezüstérem után járó nyereményüket ajánlották fel az aradiaknak). A délután jó hangulatú beszélgetéssel folytatódott. Este hat órakor úgy búcsúztunk aradi barátainktól: viszontlátásra otthon, Gyulán és Aradon!
- dékán –
Képek a 2012. márciusi baráti találkozóról.
Fotó: Hőgyes Elek
|
|
Bővebben...
|
|
Ajándékbolt a süvegcukorhoz |
|
|
|
|
Az Ajándékbolt a süvegcukorhoz nevű bolt tárgyai a Zwack József Kereskedelmi Szakközépiskolába kerültek.
Minden adva van ahhoz, hogy ha az egykori gyulai szatócsboltok felszerelését tartalmazó gyűjtemény méltó helyre kerüljön, ezért kezdeményezhetnénk a hazahozatalát – vetett fel Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Köre elnöke az egykori Ajándékbolt a süvegcukorhoz nevű bolt előtt.
1945 előtt 100 kisbolt létezett, majd az államosítás után megszűntek. A Süvegcukor 1986-ban nyílt meg a Vendéglátóipari Múzeum partnerségével a Gábor Áron utcában, majd a Kálvin utcában, végül a Pandúr-laktanyában kapott helyet. 2002-2003-ban megpecsételődött a bolt a sorsa, a képviselő-testület kilakoltatta a múzeumot. Több helyszín is felmerült a gyűjtemény elhelyezésére, de végül az anyag Békéscsabára, a Zwack József Kereskedelmi Szakközépiskolába került.
– Partnerként kérjük Gyula város vezetését, hogy együtt tegyünk lépéseket, kezdeményezzük a gyűjtemény hazahozatalát és keressünk helyet méltó bemutatására. Úgy tudjuk, ajándékozás révén a Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában van. Mivel az iskoláknál államosítási folyamat zajlik, nagyon fontosnak tartjuk, hogy az átalakulással ne veszítsük szem elől a gyűjteményt. Helyszínben is gondolkodtunk, talán a felújított Almásy- Wenckheim-kastély egyik szobájában méltó módon be tudnánk mutatni a gyulai kiskereskedelem életét – mondta Durkó Károly.
Forrás: Gyulai Hírlap Online
|
|
Bővebben...
|
|
Koszta-Hajdik emlékkiállítás - sajtótájékoztató |
|
|
|
|
Bár néhány év együttélés után megszakadt Koszta Rozália és Hajdik Antal házassága, baráti viszonyukat mindvégig megőrizték. Most a két művész festményeiből nyílik kiállítás Gyulán. A két gyulai kötődésű alkotó műveiből nyílik kiállítás március 13-án a Dürer teremben. A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., a Gyulai Városbarátok Köre és a KöröspArt Galéria közös szervezésében látható tárlat két jóbarát festményeit mutatja be, hiszen Hajdik Antal és Koszta Rozó közt életük végéig fennállt a baráti viszony, noha Hajdik az Egyesült Államokba költözött. - Szülőhazájával fontos kapcsolatfelvétel volt a Virtuálnet Galéria és a Gyulai Városbarátok Köre által 2002-ben rendezett virtuális tárlat, amelyet a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban nyitott meg a galéria és a civil szervezet – emelték ki a témában megtartott sajtótájékoztatón a tárlat szervezői. A kiállítás április 22-ig lesz látható Gyulán.
gyulanet
Fotó:Gyulai Hírlap |
|
Jóbarátok 2. Koszta-Hajdik kiállítás |
|
|
|
|
Szeretettel várunk minden gyulai polgárt 2012. március 13-án 17.00-ra a Dürer Terembe, a kiállítás megnyitójára!
|
|
Gyulai és Aradi barátok egymást közt |
|
|
|
|
A Városbarátok meghívására félnapos látogatásra Gyulára érkezett 2012. február 17-én testvérvárosunk, Arad nem hivatalos baráti delegációja. A tíz főből álló küldöttséget a Városbarátok képviselői, tagjai fogadták a civil szervezetnek is otthont adó, megújult Magyarvárosi Sörözőben. Vendégeink közül nyolcan Arad város vezetésében döntő szerepet játszó képviselők voltak, a meghívás mégsem a politikához köthető: az elmúlt évek találkozói alatt kialakult barátság természetessé tette a civil szervezésben létrejött találkozót (Bognár Levente alpolgármester a romániai politikai események miatt sajnos nem tudott eljönni a találkozóra). A Magyarvárosiban tartott rövid kölcsönös üdvözlés után a Városbarátok (Dinya Imre, Pap Sándor, Szalai György szervezésében) disznótoros ebéddel vendégelték meg aradi barátaikat. Köszöntők is voltak, itt gyulaiak és aradiak a két város és a két nemzet közötti barátságot éltették. A délután folyamán aradi barátaink megismerhették a Városbarátok testvérszervezete, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete által sikeresen működtetett Húsipari Múzeumot (itt Jenei Kálmán beszélt a gyulai hentesek történetéről), de nagy elismerést aratott a tavaly átadott Erkel ház megtekintése – megismerése is. A délután tartalmas beszélgetéssel, tekézéssel telt, az esti búcsúzáskor pedig a gyulai Városbarátok örömmel fogadták barátaik márciusi meghívását Arad városába.
- igazmondó –
Képek a találkozóról:
|
|
Bővebben...
|
|
Különdíjasok is a Városbarátok! |
|
|
|
|
Mint arról már beszámoltunk, 2011. október 30-án rendezték meg Békéscsabán a kolbászfesztiválon a Krajcsó Pál egykori hentesmester tiszteletére szervezett emlékversenyt. A vékony (friss, sütni való) kolbász „kategóriában az ezüstérmet a Gyulai Városbarátok Köre csapata szerezte meg! A vastag szárazkolbász kategóriában 2012. február 18-án, szombaton hirdettek eredményt. Nos, a Városbarátok csapata itt is jól szerepelt: bár Pap Sándor vezetésével segédkezett egy székelyföldi csapat kolbászkészítésében, de hogy a saját kolbászáról sem feledkezett meg a csapat, arra bizonyság a Gyula Tv nevéhez köthető különdíjazás is! A siker Balog József, Dinya Imre, Kiss Ferenc, Pap Sándor és ifj. Szalai György munkájának köszönhető. Gratulálunk!
- dé - |
|
|